
Nyugatról importált kényszerítő politikai termék jogszabályellenes felvonultatását láthattuk június utolsó hétvégéjén a főváros utcáin.
Rég nem látott, döntő többségében ellenzéki érzelmű tömeg masírozott át jogszabály-ellenesen a főváros belvárosán. A Budapesti büszkeség az állami tiltás ellenére is megvalósult, részben az önkormányzat kezdeményezésére;
Karácsony Gergely nem győzte kommunikálni, hogy Budapest nem hagyta magát elnémítani – majd az eseményt követően rögtön elsietett nyári szabadságára.
A Budapest Pride nyilvános felvonulásának korlátozása két lépcsőben történt: először alkotmányos szintre emelték a gyermekvédelem ügyét az Alaptörvényben; ezt követően a gyülekezési törvényt úgy módosították, hogy a gyermekvédelmi törvény tilalmi előírásaira hivatkozva lehetővé váljon a Pride felvonulás betiltása a szervezők és a résztvevők szigorú szankcionálásával.